E mondatokkal kezdődik Bodor Ádám Tapasztalatcsere című novellája. A kiégett tájon Losteiner és felettesei utaznak, viszik Losteinert tapasztalatcserére. Ez azt jelenti, hogy rákényszerítik arra, amit nem szeretne, hogy önként vállaljon munkát egy olyan helyen, ahol még a víz is ihatatlan. A szereplők beszélnek egymással, de nem beszélgetnek, volna mit mondaniuk, de azt nem mondják.

Jelen kötet egy gazdagabb vidékre, a Bodor Ádám életművét tárgyaló tanulmányok és esszék dzsungelébe vezeti be olvasóját, s a jelen kötetben olvasható szövegek éppen nem ebben a bodori értelemben fognak tapasztalatot cserélni. A nyolcvanas évek végén felerősödő, s a kilencvenes években igencsak megizmosodó Bodor-recepció kis késéssel ugyan, de annál erősebben kanonizálta Bodor Ádám munkásságát a kortárs magyar irodalomban. Balassa Péter – a kötet legkorábban publikált szövegében – Bodor Ádámot a magyar novellistaként aposztrofálta, később az 1992-ben megjelent Sinistra körzet, illetve Garaczi László Nincs alvás!-a és Márton László Átkelés az üvegenje kapcsán egy az 1986-oshoz hasonló prózafordulatot emlegettek egyesek, s az érdeklődés e prózaművészet iránt azóta is töretlen. A József Attila-díjtól (1986) a Kossuth-díjig (2003) jónéhány hosszabb-rövidebb méltatás, szakcikk jelent meg, Bodor műveit számos nyelvre fordították és fordítják le, megítélése, úgy tűnik, vitán felül áll.

Az egyöntetűen elismerő esztétikai ítélet azonban korántsem zárja ki és teszi szükségtelenné magát a vitát. Bodor szövegei változatos, sokféle irányba tartó, s akár egymástól teljesen eltérő, egymásnak szembeszegülő értelmezések számára maradtak nyitottak. E kötet tanulmányai és esszéi olykor nyílt polémiát folytatnak, olykor finoman jelzik az eltérő kérdésirányokat, olykor elismerőleg hivatkoznak a másikra, s néha éppen az a körülmény teremti meg a dialógus szituációját, hogy a különböző folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent cikkek ehelyütt egymás közelébe kerültek. Ily módon kötetünk tanulmányai nemcsak Bodor eddigi pályáját mutatják be, hanem jelzik a kilencvenes évek főbb irodalomkritikai tendenciáit is.

A kötet szerkesztőiként egy válogatás közreadásánál többet szerettünk volna. Az értelmezés dinamikáját kívántuk fenntartani, netán ritmusváltó lendületbe hozni: ez pedig új tanulmányok közlését jelenti. Elsősorban a fiatal kritikusnemzedékre számítottunk, akik közé magunkat is soroljuk, és akiktől azt vártuk, tanulmányaikkal részben folytassák, részben új szempontokkal gazdagítsák a meglévő recepció egy-egy vonulatát, vagy éppen helyezzék át a hangsúlyokat a meglévő gondolatépítményeken többé-kevésbé belül maradva. Azt, hogy ez mennyire valósult meg, nem a mi feladatunk megítélni. Reményeink szerint azonban sikerült egészséges arányban elegyíteni a recepció általunk legfontosabbnak ítélt állomásait – természetesen ezek a szövegek dominálnak – és az ezeket kiegészítő, nagyrészt a kötet készítése során folyóiratokban már szintén megjelent újabb írásokat.

A kötet létrehozásának mozgatórugóit – noha hivatkozhatnánk például arra, hogy már a tragikusan fiatalon elhunyt, elsősorban kiváló Bodor-szakértőként ismertté vált Pozsvai Györgyi is megfogalmazta monográfiájában egy ilyen kötet igényét, amely segítségével a kilencvenes évek kiterjedt kritikai irodalmát átfogóan lehetne értékelni – nem kívánjuk „szakmai” porhintéssel elfedni. A Bodor-művek iránti személyes érdeklődésünk ugyanis minden másnál fontosabb motivációját jelentette e könyv létrehozásának. Úgy éreztük, demonstrálnunk kell, hogy Bodor írásművészete mennyire fontos helyet foglal el saját személyes kánonunkban – és talán kortársainkkal folytatott eszmecserék alapján tovább mehetünk: nemcsak a mi, hanem egész nemzedékünk (ha ugyan létezik ilyen) számára nem szűnően meghatározó élményt jelentenek Bodor Ádám szépprózai írásai. Ami egyben egy nem minden jelentőség nélküli tényre is rámutat: arra, hogy a jelek szerint a rendszerváltozástól távolodva, a legfiatalabb, a totalitarianizmust csak kisgyermekként, akkor is a már felpuhult változatában megélt, arról első kézből csak minimális információval rendelkező kritikusoknak is éppolyan fontos szerző marad Bodor Ádám, mint a keményebb időket megszenvedő idősebbek számára.

Tarján Tamásnak van egy remek szentenciája, miszerint Bodor „a legnagyobb magyar író – néhány más legnagyobb magyar író mellett”. Ezzel mélységesen egyet tudunk érteni. Éppen ezért a jelen kötettel az is a célunk, hogy a Bodorról szóló kritikai diskurzust serkentsük, az irodalomtörténészeket újabb tanulmányok megírására ösztönözzük, és – utoljára, de a legkevésbé sem utolsó sorban, sőt! – segítséget nyújtsunk a diákoknak és az akár egyetemi–főiskolai, akár középiskolai oktatóknak abban, hogy az író műveit beszéd tárgyává tegyék, elemezzék, vizsgálják. Továbbá mindazoknak, akik már olvasták Bodor műveit e kötet az újraolvasást javasolja – már csak azért is, mert talán nincs még egy olyan kortárs magyar író, akinek műveit újraolvasva az élvezet foka ennyivel emelkedne az első olvasáshoz képest.

 

 

 

Balassa Péter: Bodor Ádám novelláiról (Az Eufrátesz Babilonnál)

Kálmán C. György: Sinistra előtt (Az Eufrátesz Babilonnál)

Margócsy István: A veszélyeztetett világ (Vissza a fülesbagolyhoz)

Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Vissza a fülesbagolyhoz)

Doboss Gyula: Eltérítések (Bodor Ádám Kutyaviadalok Dolinán, Rotundán és Dobrinban című elbeszéléséről)

Angyalosi Gergely: A kiismerhetetlen remekmű (Sinistra körzet)

Bán Zoltán András: A főmű (Sinistra körzet)

Tordai Zádor: A távcső művészete (Sinistra körzet)

Márton László: Az elátkozott peremvidék (Sinistra körzet)

Simon Attila: A nem tudás méltósága (Sinistra körzet)

Szilágyi Márton: A tárnicsgyökér fanyar illata (Sinistra körzet)

H. Nagy Péter: Dezintegráció és identitászavar (A Sinistra körzet a Bodor-novellák motívumainak kontextusában)

Bengi László: A szövegszegmentumok iterációja mint az epikai világ megalkotása. (Sinistra körzet)

Szirák Péter: A periféria poétikája? (A Bodor-olvasás)

Demény Péter: Körzet és antikörzet (Sinistra körzet)

Kovács Béla Lóránt: Etika és poétika között (Sinistra körzet)

Scheibner Tamás: A rezervátum boldogsága (Elbeszélői identitás, cinikus irónia és groteszk a Sinistra körzetben)

Angyalosi Gergely: Az érsekre várva (Az érsek látogatása)

Lányi Dániel: Andrej a városban (Az érsek látogatása)

Doboss Gyula: Jégcsákány és illatos balzsamok (Az érsek látogatása)

Kálmán C. György: A szeméthalmok tövén (Az érsek látogatása)

Dömötör Edit: Palimpszeszt, fátyol és titok (A város terének olvashatósága Az érsek látogatásában)

Vaderna Gábor :Egy érsek egészben és darabokban (Bodor Ádám Az érsek látogatása című művének műfaja)

Kiss Dávid: Szövegvilágok szerveződése (A Bodor-regények narratív és szövegszervező eljárásainak módosulásai)

Sz. Molnár Szilvia: Az identitásépítés helyei (Fel nem tett kérdések fikcióra és életrajzra Bodor Ádám interjúkötete kapcsán)

Teslár Ákos: Meseszövés és eleven tapasztalat (Elbeszéltség és irodalmiság Bodor Ádám A börtön szaga című interjúkötetében)

Szilágyi Zsófia: Műfajok és világok határán (A Sinistra körzet és A börtön szaga)

Radnóti Sándor: Utószó